Címlap >> Műszaki vizsgáztatás
Általános tájékoztató
Jelentősen módosult 2010. január 1-jétől a járművek vizsgáztatási rendje.
Az egyablakos ügyintézés megvalósításának első jelentős lépéseként a környezetvédelmi felülvizsgálat a műszaki vizsgálat részét képezi, így lehetőség nyílik, hogy a környezetvédelmi és műszaki követelmények megfelelősségének ellenőrzése egy helyszínen egy eljárásban, ebből következően lényegesen rövidebb idő alatt valósuljon meg.
Ha a jármű műszaki vizsgálat követelményeinek megfelel a közlekedési hatóság az általa kiadott Műszaki Adatlap alapján a forgalmi engedély időbeli hatályát a helyszínen meghosszabbítja, az érvényesítő címkét és a plakettet a rendszámra felragasztja, a sorszámot a forgalmi engedélyben rögzíti.
A műszaki vizsga végén, a jármű forgalmi engedélyében az érvényességi idő bejegyzésre kerül, illetve a következő műszaki vizsga idejének rögzítése is megtörténik a közlekedési hatóságnál. Amennyiben a forgalmi engedélybe bejegyzés nem tehető, vagy a műszaki vizsga során olyan megállapításokra kerül sor, mely alapján az okmány arra nem alkalmas, úgy a hatósági bizonyítvánnyal (műszaki adatlappal) továbbra is el kell menni az okmányirodához, ahol a forgalmi engedély cseréje vagy érvényesítése megtörténik.
A fentiek alapján 2010. január 1-jétől a jármű műszaki és környezetvédelmi érvényességét kizárólag a forgalmi engedély bizonyítja, amelyhez az érvényesítő címke és plakett tartozik.
A környezetvédelmi igazoló lap (zöldkártya) 2010. január 1-jei hatállyal megszűnt.
Műszaki vizsgáztatást végző telephelyeink:
Szükséges iratok, okmányok
Meghatalmazotti eljárás esetében, azaz ha nem a tulajdonos hozza a gépjárművet a fent felsoroltakon kívül szükséges még:
Cégképviseleti eljárás esetében, azaz ha egy cég tulajdonában lévő gépjármű kerül vizsgáztatásra
Vonóhorog vizsgáztatása esetén
Vizsgáztatás menete
Áraink
Az előzetes gépjárművizsgálat célja, hogy a hatósági vizsgán használt hitelesített diagnosztikai eszközökkel úgynevezett elővizsgát tesz a jármű minden jogkövetkezmény nélkül, amely során az esetlegesen felmerülő műszaki probléma felderítésére kerül sor. A rendszer által kimutatott hibák a vizsgáig még elháríthatóak és megtakarítható a bukott vizsga díja.
Áraink az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!
A táblázatban hivatkozott, letölthető rendelet linkjét módosítás esetén aktualizáljuk!
A Társaság dolgozói részére az előzetes gépjárművizsgálat díjából kedvezményt nyújt.
Amennyiben az alábbi jelentkezési lapot kitölti, telefonon visszajelezzük Önnek az előjegyzett vizsgaidőpontot, így sorban állás és várakozás nélkül levizsgáztathatja gépjárművét.
Várjuk szíves megrendelését!
Jelentősen módosult 2010. január 1-jétől a járművek vizsgáztatási rendje.Az egyablakos ügyintézés megvalósításának első jelentős lépéseként a környezetvédelmi felülvizsgálat a műszaki vizsgálat részét képezi, így lehetőség nyílik, hogy a környezetvédelmi és műszaki követelmények megfelelősségének ellenőrzése egy helyszínen egy eljárásban, ebből következően lényegesen rövidebb idő alatt valósuljon meg.
Ha a jármű műszaki vizsgálat követelményeinek megfelel a közlekedési hatóság az általa kiadott Műszaki Adatlap alapján a forgalmi engedély időbeli hatályát a helyszínen meghosszabbítja, az érvényesítő címkét és a plakettet a rendszámra felragasztja, a sorszámot a forgalmi engedélyben rögzíti.
A műszaki vizsga végén, a jármű forgalmi engedélyében az érvényességi idő bejegyzésre kerül, illetve a következő műszaki vizsga idejének rögzítése is megtörténik a közlekedési hatóságnál. Amennyiben a forgalmi engedélybe bejegyzés nem tehető, vagy a műszaki vizsga során olyan megállapításokra kerül sor, mely alapján az okmány arra nem alkalmas, úgy a hatósági bizonyítvánnyal (műszaki adatlappal) továbbra is el kell menni az okmányirodához, ahol a forgalmi engedély cseréje vagy érvényesítése megtörténik.
A fentiek alapján 2010. január 1-jétől a jármű műszaki és környezetvédelmi érvényességét kizárólag a forgalmi engedély bizonyítja, amelyhez az érvényesítő címke és plakett tartozik.
A környezetvédelmi igazoló lap (zöldkártya) 2010. január 1-jei hatállyal megszűnt.
Műszaki vizsgáztatást végző telephelyeink:
| Miskolc | Sátoraljaújhely | Ózd |
|
József Attila út 70. Tel.: 06-46 515-015/425, 06-46 515-015/435 vizsgamiskolc@borsodvolan.hu Ügyfélfogadás: Hétfő-péntek 6.00-14.00 óráig |
Berecki híd 6. Tel.: 06-47 322-555/807 vizsgaujhely@borsodvolan.hu Ügyfélfogadás: Hétfő-péntek 6.00-13.00 óráig |
Zrínyi M. út 16. Tel.: 06-48 472-419 vizsgaozd@borsodvolan.hu Ügyfélfogadás: Hétfő-péntek 8.00-14.00 óráig |
| Vizsgáztatható járműtípusok | ||
| Motorkerékpár kivételével minden járműkategória | Motorkerékpár kivételével minden járműkategória | Motorkerékpár, megkülönböztető jelzés használatára jogosult járművek, személygépkocsik és lassújárművek kivételével minden járműkategória |
Szükséges iratok, okmányok
- személyazonosságot igazoló okirat (személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, új típusú vezetői engedély lakcímkártyával, útlevél lakcímkártyával)
- gépjármű forgalmi engedélye
- gépjármű forgalmi engedélye
- érvényes gépjármű felelősségbiztosítást igazoló irat (befizetési bizonylat, számlakivonat)
- törzskönyv (ha van)
Meghatalmazotti eljárás esetében, azaz ha nem a tulajdonos hozza a gépjárművet a fent felsoroltakon kívül szükséges még:
- egy meghatalmazás (MS Word dokumentum letöltés: meghatalmazas-termeszetes-szemely)
Cégképviseleti eljárás esetében, azaz ha egy cég tulajdonában lévő gépjármű kerül vizsgáztatásra
- aláírási címpéldány
- cégbírósági bejegyzés (cégkivonat első oldala)
- egy meghatalmazás (amennyiben nem az aláírási címpéldányon szereplő személy jár el személyesen) (MS Word dokumentum letöltés: meghatalmazas-tarsadalmi-szervezet-ceges)
- olyan cégek esetében, ahol nincs cégjegyzék szám ott adószámra is szükség van
Vonóhorog vizsgáztatása esetén
- műbizonylat
- szerelési nyilatkozat
Vizsgáztatás menete
- gépkocsi beérkezése - okmányok átadása, majd elektronikus adatfelvétel - időszakos műszaki vizsgálati kérelem aláírása - ezután az ügyfél távozhat
- motorszám és alvázszám ellenőrzése és egybevetése a forgalmiban feltüntetett adatokkal.
- festékréteg vastagság vizsgálat (csak eredetvizsgálatnál)
- folytonosság vizsgálat az alvázszám körül (csak eredetvizsgálatnál)
- forgalmiban szereplő adatok összevetése a BM központ által nyilvántartottal
- gépjárművön esett sérülések rögzítése
- fényképes dokumentáció (alvázszám, gépjármű elölről - hátulról, km óra állása, adattábla)
- átvizsgálás - bemérés (fékmérés, lengéscsillapítottság, emisszió) - minősítés - matrica és pecsét a forgalmiba, matricák az autó rendszámtáblájára
- a levizsgázott autó átvétele - betelt forgalmi engedély esetén a vizsgát követően 15 napon belüli okmányirodai ügyintézés szükséges
Áraink
Az előzetes gépjárművizsgálat célja, hogy a hatósági vizsgán használt hitelesített diagnosztikai eszközökkel úgynevezett elővizsgát tesz a jármű minden jogkövetkezmény nélkül, amely során az esetlegesen felmerülő műszaki probléma felderítésére kerül sor. A rendszer által kimutatott hibák a vizsgáig még elháríthatóak és megtakarítható a bukott vizsga díja.
| Járműtípusok | Előzetes vizsgálat díja | Vizsgadíjak | |
| Személygépjármű | 6000 Ft |
Hatósági díjak, melyet a többször módosított 91/2004. (VI.29.) GKM rendelet tartalmaz. Kattintson ide a letöltéshez. |
|
| Személygépjármű pótkocsija | 3048 Ft | ||
| Autóbusz | 20 fő alatti | 10792 Ft | |
| 20 fő feletti Ikarus | 16700 Ft | ||
| 20 fő feletti egyéb | 17400 Ft | ||
| Tgk. | 5 tonna alatti | 6952 Ft | 5 tonna feletti | 16800 Ft |
| Pótkocsi | 8928 Ft | ||
| Lassújármű | 6000 Ft | ||